Gyártó cég az MXI Corp.
A gyártó és fejlesztő cég elődjét 2000. áprilisában alapították Pure DeLite INC. néven, amely hagyományos diabetikus csokoládék forgalmazásával ért el nagy sikert a piacon.
Több mint 300 millió dollár forgalma megfelelő anyagi helyzetet teremtett egy vadonatúj technológiával készülő termékcsalád kifejlesztésére:
Ennek során sem a kakaót, sem az egyéb összetevőket nem teszik ki magas hőhatásnak, és a csokoládé is egy szabadalmazott, hidegeljárással készül. Így a kakaóban és az acai bogyóban található antioxidáns-tartalom nem módosul, hanem eredeti formájában és közel teljes mennyiségében marad a termékekben.
Az egyedi gyártási eljáráson túl a hagyományos csokoládékkal szemben az összetevőkhöz nem adagolnak finomított cukrot, tejport, ízfokozót, állagjavítót vagy koffeint sőt, egyáltalán semmilyen mesterséges anyagot. Fontos tudni, hogy a legtöbb csokoládé gyártásánál keserű íze miatt már a kakaóból kivonják az epicatechint, amelyet kakaóvitaminnak is hívnak.
Vannak orvosok, akik ennek az anyagnak a jelentőségét a penicillinével tartják egyenértékűnek, és ez megtalálható ezekben a csokoládékban. Ezen túl jelentős a vastartalma, melyet ezután természetes módon juttathatunk be szervezetünkbe. A kakaóban található Teobromin (istenek eledele) a vérnyomás megemelkedése nélkül segít hozzá a kiváló, energikus közérzethez.
2005-től a cég MXI Corporation néven folytatja tevékenységét a kiemelkedő minőségű, szabadalmazott eljárással készülő Xocai csokoládék forgalmazásával. A kiváló összetevők és az egyedülálló antioxidáns-tartalom már az indulást követően sikerre vitte a terméket. A forgalmazást követő harmadik évre Európán kívül közel 100 millió dollár forgalommal és több mint 100 000 fogyasztóval büszkélkedhet.
2009-ben a cég európai hódítóútra indult, melynek te is részese lehetsz az egyik legfejlettebb üzleti modell keretében.
MXI CORPORATION hivatalos weboldala: www.mxicorp.com
Háttér:
MXI Infrastruktúra:
MXI Corporation:
Néhány érv a Xocai üzlet mellett:
MIÉRT AZ MXI?
- 250%-OS NÖVEKEDÉS 2008-BAN
- KATEGÓRIATEREMTŐ CSOKOLÁDÉ
- SZABADALMAZTATOTT ELJÁRÁS
- VILÁGÚJDONSÁG
- STABIL ANYAGI HÁTTÉR
- CSALÁDI TULAJDON
- EURÓPAI PIACI LEHETŐSÉGEK
- BEVÁLT JUTALÉKRENDSZER
- ÁTLAGON FELÜLI ANYAGI
KILÁTÁSOK